6.fejezet./2.rész./.~

6.fejezet./2.rész./

-Nyugi Emmett!Most nem a tied a dicsőség, hanem Rosé,amiért kiszívta az összes dögnek a vérét.-Bólintott Rosalie felé elismerőn Alice.
-Pfúújjj Rose.. Hogy volt hozzá gyomrod?!- kezdtem majdnem öklendezni.
-Ha ez meg nyugtat drága öcsikém.. Ha nem a családom meg mentéséről lett volna szó, akkor eszem ágban sem lett volna megtenni.-mondta gúnyosan.
-Na jó..-kezdett bele Edward- Ahogy elnézem ezek a kis ölebek a házon belülre is bejutottak.
Igaza lehetett... Elég.. rémisztően nézett ki belülről a lakás. Alice kristályvázái mind százezer darabra törve a padlón hevert.Hatalmas sáros mancsnyom díszelgett a
hófehér szőnyeg kellős közepén, és a nappaliban lévő üvegasztalka is felborítva, és széjjeltörve, és még kitudja mennyi kár..
Egyszer csak morgásra lettem figyelmes, abból a szobából, amelyik előtt nevelőanyám, Esme állt. majd megláttam, hogy a sötét szobából egy szempár világít kifelé.
Esme ilyedtében nem tudott mit tenni, mint hátrálni kezdett, de a farkas gyorsabb volt.Amikor láttam, hogy a farkas ugrani készül, minden izmom megfeszült,
és támadóállásba álltam. A farkas elrugaszkodott a földtől, és egyenesen Esme felé vette az írányt. Sietve én is elrugaszkodtam akkori támpontomtól, és vedőn
Esme elé ugrattam. Még annyi időm volt, hogy teljes erőmből lendítsek egyet a karomon, és sikerült eltalálnom a kutyát, egyenesen az állkapcsánál. Az állat 
felnyüszített, és óriási lendülettel az üvegablak felé repült, kitörte az ablakot, majd 10-15 métert odébb suhant, és amikor földet ért fülsiketítő reccsenéssel,
eltört a bordája és a gerince,és az esésre úgy 20 másodpercre el is pusztult.
Egy átlag emberne megesett volna rajta a szíve, de mázlinkra mi vámpírok vagyunk.Megvédtem az anyámat, és most egyedül csakis ez számít.
-Édes Istenem! Köszönöm Liam! -ugrott a nyakamba Esme- Köszönöm! Ha te most nem vagy itt, én valószínűleg, már nem is élek.Köszönöm!
-Ugyan Esme! Ne hálálkodj!Nem történt semmi! Megvédtelek, és most nekem csak ez számít.
-Szeretlek Liam!!-Mondta, és megölelt.
-Én is szeretlek Anyu!-Most hívtam először így Esmét, mióta csak ismerem.Ezen el mosolyodtam, visszaöleltem, és a puszta mozdulataimmal, tudattam vele, hogy
TÉNYLEG viszont szeretem.
És ahogy a szemem sarkából láttam, kis családi jelenetemen Esmével, mindenki mosolygott.

Lehet, hogy kicsikét rövidebb volt, mint az előző, de remélem jobban is tetszik =D (ja és bocsi a helyesírási hibákért)

                                                                                             Puszi: Ennek a fejezetnek az írója: Enii <3